A válság előtt lezajlott devizahitelezési boomnak köszönhetően ma Magyarország Európa egyik legkiszolgáltatottabb országa: bár a kormány a bankok hitelezési aktivitását kockáztató megoldásokkal próbál kitörni az adósságcsapdából, még mindig több mint egymillió ember retteg attól, hogy elveszíti lakását a svájcifrank-adóssága miatt. Pedig ezért az adósokat is nagy felelősség terheli: éveken keresztül a jövedelmi viszonyaiknál magasabb nívón éltek, a bankok pedig egymással versenyezve szórták közéjük a hiteleket. Megnéztük, ki a felelős az ötezer milliárdnyi devizahitel-állomány kialakulásáért.

Túlzóak az állami aggodalmak a devizaalapú és különösen a jenalapú hitelezés kockázataival kapcsolatban. Korábban azért lobbizott, hogy a devizaalapú lakáshitelekre ne legyen állami támogatás, ami tovább ösztönzi a hitelfelvételt – jelentette ki az MTI tudósítása szerint egy 2008 februári rendezvényen Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Nyolc hónappal később hozzánk is begyűrűzött a bankvezér kijelentése idején az Egyesült Államok pénzügyi szektorában már súlyos gondokat okozó hitelválság. 2008 végén Magyarország nettó külső – az állami és magánszektor tartozásait is magába foglaló – adóssága meghaladta az 54 milliárd eurót, azaz akkori árfolyamon a 14 ezer milliárd forintot, amiből a háztartások devizahitel-állománya 5 ezer milliárd forintot, a vállalatok adóssága pedig 4,6 milliárdot tett ki. Ez rendkívül sebezhetővé tette Magyarországot, melyre a befektetők októberben úgy tekintettek, mint amelyik heteken belül követi Izlandot a csődben. Az országot végül csak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) beavatkozása mentette meg az összeomlástól.

A devizában eladósodott 1,2 millió ember a hazai válság következtében ráadásul olyan adósságcsapdába került, amiből azóta sem tudott kitörni: az árfolyamkilengések forintban számolva tovább növelték a hitelállományt, megugrottak a törlesztőrészletek, amit az állásukat elvesztők képtelenek kifizetni. A kötött árfolyamú végtörlesztést a parlamentben megszavazó – és a bankoknak súlyos veszteséget okozó – Fidesz éppen ezért külön bizottságot hozott létre, hogy kiderítse, ki a felelős a devizahitelezés elszabadulásáért.

Bár a kormánypárt elsősorban politikai felelősöket keres – a bizottság vizsgálódása csak a 2002-es kormányváltásig nyúlik vissza –, a devuzahitelezés elszabadulásáért legalább annyira tehetnek az egymást legyőzni akaró bankok, a fogyasztási mámorba süllyedő lakosság, mint a vészjelzéseket figyelmen kívül hagyó kormányok.

Megszépült emlékek

A három évvel ezelőtti rendezvényen Csányi mellett a legnagyobb magyar bank vezérigazgató-helyettese, Urbán László is úgy vélekedett, hogy nincs veszély, a devizahitelezés nem kockázatos.

Urbán az MTI szerint emlékeztetett arra, hogy annak sem volt különösebb hatása, amikor 2006-ban hónapokra 10 százalékot gyengült a forint. A devizaalapú jelzáloghitelezés kezdetét átalvó, a jenhitelezést 2007 októberében elindító – a banki versengést ezzel tovább fokozó – OTP álláspontja az volt, hogy a forintnak 50 százalékkal kellene gyengülnie a japán valutához képest ahhoz, hogy a jenhitelek kedvezőtlenek legyenek.

Szász Károly, a PSZÁF elnöke és Csányi Sándor - felmérték a kockázatot? Fotó: Túry Gergely

Nem csak az OTP vezetői gondolták úgy, hogy a devizahitelezésben nincsenek kockázatok. Míg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyes jelentései, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), az IMF már 2005-2006-ban is jelezték, hogy devizahitelezés felfutása egy esetleges gazdasági válság esetén az ország kockázatát növelnék, a bankvezérek egy része még válság begyűrűzése előtt sem tartott a veszélytől. Felcsuti Péter, a Bankszövetség akkori elnöke, a Raiffeisen vezetője 2008 májusában azt mondta, indokolatlan és eredménytelen lenne a devizahitelezés korlátozása, egy hónappal korábban Balássy László, a Citibank vállalati vezérigazgatója pedig úgy vélekedett, nem kell félni, mert valószínűtlen, hogy drasztikusan romlana a forint árfolyama.

Ma már Csányi Sándor is másképp emlékszik arra, hogy miképpen ítélte meg az OTP a veszélyt. A Corvinus Egyetemen szeptember végén tartott előadásában azt mondta, „kockázatosnak ítéltük meg a devizaalapú hiteleket, sőt, mindent megtettem, hogy lobbizzak ellenük”. Ez kezdetben igaz is lehetett, hiszen az Orbán-kormány idején kitalált kamattámogatásos lakáshitelezés legnagyobb nyertese az OTP Bank volt, és a devizahitelezésbe valóban nem akart először belépni. De miután a CIB Bank és a K&H Bank elkezdte, majd a külföldi bankok is egyre inkább tartottak velük, az OTP-nek sem volt visszaút. A jenbe már az OTP ugrott bele először.

A válság előtt az elnök-vezérigazgató már bírálta a jegybankot, amiért „jobban aggódik a jenalapú hitelek, mint a magas forintkamatok melletti eladósodás miatt, pedig az talán indokoltabb lenne” – igaz, végül ő is aláírta azt a bankszövetségi megállapodást, amely korlátozni próbálta a jenhitelezést. Pár hónappal később, a kockázatokat felismerve már azt mondta, az OTP a jen árfolyamának elszaladása miatt le fogja állítani a hitelezést, és a bejelentés idején gyakorlatilag már nem is voltak meghidetve jen alapú hitelek.

„Az állásával játszott”, aki félt

„A válság előtti hónapokban folyamatosan küldtük a jelzéseket a hazai és az anyabanki vezetőségnek, hogy ebből nagy baj lesz, ne menjünk bele egy kockázatalapú versenybe, ne adjunk olyan ügyfeleknek pénzt, akiknek alacsony a fizetésük, de akkor még igen magas volt a profit, visszapattantak az érveink” – mondta egy neve elhallgatását kérő nagy bank kockázatelemzője, aki a válság után kiszállt a szektorból.

A Raiffeisen egyik vezető beosztású munkatársa szerint az állásával játszott az a bankvezető, aki óvatoskodott, nem teljesítette az eladási célterveket, és emiatt visszaesett a pénzintézet piaci részesedése.

„A bankok nem makrogazdasági kutatóintézetek, nem szociális intézmények, hanem úgy működnek, mint egy bolt, amelyik el akarja adni az áruit, és ha van rá kereslet, el is adja” – mondta az osztrák tulajdonú bank szakembere, hozzátéve, hogy a fiókvezetők fizetésének 30-40 százaléka is a teljesítménytől függött, az értékesítés alapján kapták a jutalékaikat.

Felélt külföldi kölcsönök

Márpedig a lakosság fogyasztása 1999 óta meredeken emelkedett, sokkal nagyobb mértékben, mint ahogy a fizetések növekedése vagy az ország fejlődése ezt lehetővé tette, ráadásul a tartalékaikat is viszonylag gyors ütemben emésztették fel a családok.

Plazmatévé - a magyar álmok netovábbja Fotó: hvg.hu

Bár a reálbérek 1998 és 2008 között 144 százalékos emelkedést mutatnak, az ezredfordulót követően a háztartások időnként egyharmaddal többet költöttek, mint amennyire a hivatalos keresetekből futotta. Sőt, a fogyasztás azt követően sem esett vissza drasztikusan, hogy 2006 után a Gyurcsány-kormány megszorításai miatt a jövedelmek visszaestek. Ez részben a fekete- és szürkegazdaság kiterjedtségére vezethető vissza, másrészt a lakosság hitelekből fedezte a kiadásai egy részét. Az Ecostat Kormányzati Hatásvizsgálati Központ a válság berobbanása előtt készített jelentése szerint a lakosság 52 százaléka nem volt képes félretenni, 16 százaléka pedig már a tartalékait élte fel.

A háztartások hitelállománya 2004 és 2008 között a háromszorosára duzzadt: 2008 végén már 30 százalékkal nagyobb volt a kihelyezett hitelek nagysága, mint a bankokban elhelyezett pénzbetéteké.

Ez azt jelenti, hogy a bankok pénzt, tehát devizát kellett behozniuk az országba ahhoz, hogy a lakosság egyre nagyobb hiteligényét ki tudják elégíteni. Bár a hitelek nagy részét lakásvásárlásra és -építésre vették fel, egy KSH-felmérés szerint 2000 és 2007 között a családok kiadásai közül a legnagyobb mértékben (128 százalékban) a tévékre, mobilokra, számítógépekre költött összeg emelkedett. A bármire szabadon elkölthető, de a lakásra terhelt hitelek nagysága az MNB adatai szerint 2005 és 2008 között 388 milliárdról 2041 milliárdra emelkedett, amiből 2006 milliárd devizaalapú volt.

Start: a Ladák és Daciák leselejtezése

„Emlékszem, valamikor 2008 elején kimentünk Bécsbe egy fejtágításra. Ott a regionális vezető elmondta, hogy pénz van dögivel, csak helyezzük ki valahova. És ha nincs elég forrás az anyabanknál, majd felveszünk a bankközi piacról hiteleket. Hát nem okozott gondot a magyarországi kihelyezés” – mondta a hvg.hu-nak az egyik osztrák tulajdonú magyar bank neve elhallgatását kérő középvezetője, hogyan zajlott a hitelezés a válságot megelőzően.

A közvélekedéssel ellentétben nem a forintalapú lakástámogatások 2003-as drasztikus kormányzati visszavágása, majd megszüntetése hozta be Magyarországra a devizahiteleket, illetve a válság óta a legnagyobb gondot okozó svájci frankot. A lakosság az 1990-es évek utolsó éveiben nagy tömegben cserélte le a régi kelet-európai autóit, a cégek ekkor építették ki a kocsiparkjukat, s mivel a frankhitelek kamata 4-5 százalék körül mozgott, a forinté bőven 10 százalék felett volt, főleg az előbbit vették igénybe a vásárláskor. Az autóhitel-piacon a devizák aránya 2000 végén már elérte a 60 százalékot.

Ez mindkét fél számára pozitív tapasztalatokat nyújtott. Mivel Lengyelországgal szemben Magyarországon 2006-ig érdemi árfolyamváltozás nem volt, a lakosság semmiféle kockázatot nem érzékelt, megbízott az alpesi devizában, a külföldi tulajdonú bankok pedig végre újabb piacot találtak maguknak.

A bankprivatizációk nyomán külföldi kézre került bankok kezdetben értelemszerűen a vállalati (corporate) ügyfelekre, azon belül is nemzeti multijaiak bankolására koncentráltak, valamint projekthiteleket nyújtottak, szintén vállalati beruházásokra.

A lakossági (retail) piacra nemigen figyeltek oda – ezt a hatalmas lakossági ügyfélbázist örökölt OTP uralta.

Az Orbán-kormány 2000-ben bevezette az új lakástámogatási rendszert, melynek része volt a gyermekek után járó vissza nem térítendő lakástámogatás (szocpol) mellett a lakáscélú forinthitelekre nyújtott kamattámogatás, valamint a hosszú lejáratú források biztosítása érdekében a jelzáloghitelezés intézményi struktúrájának megteremtése. (Emögött főként az FHB felfuttatása jelent meg célként, aminek akkoriban lényegében nem volt fiókhálózata és lakossági ügyfele, ám az egészen végül a szintén jelzálogbankot alapító OTP nyerte a legnagyobbat.) Az első Orbán-kormány a bankokat úgy tette érdekeltté a lakossági hitelezésben (az állami konstrukció értékesítésében), hogy a folyósított hitel másfél százalékát kezelési költségként odaadta a pénzintézeteknek.

Amikor elszabadult a pokol

A kamattámogatás azt eredményezte, hogy a 90-es éveket végigkísérő őrülten magas hitelkamatszint a támogatással olyan szintre szelídült, hogy a bankoknak már megérte hitelezni, illetve a lakáscélú hiteltermékekre lett is kereslet. Ez kalkulálható veszteséget jelentett a költségvetésnek mindaddig, amíg az Orbán-kormány választási ajándékként a támogatott kamat mértékét háromról nem emelte tíz százalékra, amit a választások után az új kormány nem mert azonnal eltörölni. MIndezt tetézték a Medgyessy-kormány "100 napos intézkedései", melyek együtesen brutálisan felborították az államháztartás egyensúlyát.

Osztrák bankok - magyar valóság Fotó: Végel Dániel

Mivel mindenki tudta, hogy a kamattámogatásnak ez a szintje fenntarthatatlan, az utolsó hónapokban ezeknek a hiteleknek a felvétele felgyorsult. A kormány 2003-ban 137 milliárdot, 2004-ben már 204 milliárdot költött a lakástámogatásra, amit a Medgyessy-kabinet csak ezt követően mérsékelt a rendszer visszavágásával. A bankok viszont már ráálltak a lakosság hitelezésére – az állami támogatással az OTP meg is erősítette a pozícióit –, számos új munkatársat vettek fel, új fiókokat nyitottak. Mivel nem az árakban versenyeztek egymással, hanem a reklámokkal, a 2000 és 2004 között kibővült kapacitásaik kitöltése érdekében agresszív kampány keretében bevetették az autóhitelezésben már kipróbált svájci frankot. Mint írtuk, a CIB Bank és a K&H Bank voltak az első fecskék.

Annyira kedvezőnek tűntek a devizahitelek törlesztőrészletei, hogy azt lehetett mondani: most is van kedvező lakáshitel kamattámogatás nélkül. A lakosság pedig a válság berobbanásáig élvezte az alacsony kamatokat és az árfolyam-stabilitást – azaz az alacsony törlesztőrészleteket. A lakáshitelboom furcsa mód jót tett a makropályának is: a svájcifrank-hiteleket forintban folyósították, ami folyamatos keresletet támasztott a forinttal szemben, és ez a forintárfolyamnak is jól jött.

Amikor lefagyott a matematika és dőlt a profit

„A tíz százalék feletti kamatnál nem működik a matematika” – mondta a hvg.hu-nak az egyik osztrák tulajdonú bank vezető munkatársa. A neve elhallgatását kérő szakember arra célzott, hogy a bankok által használt hitelkalkulátoroknál meghatározó elem a magas kamat. Ha a törlesztőrészlet túl nagy részét teszi ki kamatfizetés, akkor kevesebb jut tőketörlesztésre, így jóval kevesebb tőkét lehet nyújtani az ügyfélnek, ráadásul a futamidő végére a hitel 3-4-szeresét fizetné vissza. Sokáig a törlesztőrészlet nagyságát a jövedelemhez igazították, ami tehát meghatározta, hány milliót kaphat az ügyfél.

„Bement a bankba az ügyfél, ahol közölték vele, hogy ha forinthitelt kér, akkor csak pár milliót kaphat, és azt is triplán fizeti vissza. Nem volt olyan ember, aki ebbe belement” – mondta a szakember, miért szorultak háttérbe a forinthitelek az állami támogatás megszüntetése után.

Az ország külfölddel szembeni kiszolgáltatottságát az is növelte, hogy a háztartásokkal egy időben az állam is túlköltekezett, eladósodott. Bár törvény szerint az MNB elsődleges felelőssége az infláció letörése az alapkamaton keresztül, másodlagosan azonban a pénzügyi stabilitásra is oda kell figyelnie: márpedig a növekvő adósság finanszírozása miatt kénytelen volt a külföldi befektetők bizalmát a sokáig magasan tartott alapkamattal megfizetni. Így viszont a forint magas kamata további lökést adott az olcsó svájcifrank-alapú hiteleknek.

Svájci frankot olcsón elsősorban a külföldi leánybankok tudtak szerezni az anyabankjuktól. Az MNB munkatársai által jegyzett, tavaly megjelent, Az aranykor vége Magyarországon című tanulmány szerint a leánybankok profittermelő képessége 50, de bizonyos esetekben 100 százalékban haladta meg az anyabankok országának teljesítményét. Ennek legfőbb forrása a magas kamatrés volt, mely nemcsak a túlértékelt franknak, hanem a magas országkockázati prémiumnak is köszönhető – az egyre kiszolgáltatottabb országban egyszerűen nem bíztak a befektetők.

A profit 30-40 százalékát hazautalták, a többiből újabb hiteleket helyeztek ki.

A csőd felé vezető őrült verseny

Az MNB 2010-es tanulmánya szerint az igazi baj akkor történt, amikor addig az agresszív reklámokban megmutatkozó verseny átcsapott kockázat alapú versenybe. Azaz a bankok a kisebb jövedelműeknek is adtak hiteleket, sőt az ingatlanok értékének egyre nagyobb hányadára adtak kölcsönöket.

OTP-reklám Budapesten - nem tudták legyőzni Fotó: Fazekas István

A jegybanki elemzés szerint a pénzintézetek 2007-2008-ban egyre nagyobb mértékben kezdtek támaszkodni az ügynökökre, a bankfiókokkal szemben sokkal hatékonyabban értékesítő kis hitelközvetítő vállalkozásokra. A 2007-ben folyósított jelzáloghiteleknek már több mint felét ügynökön keresztül értékesítették. Ez hamar vissza is ütött: a hitelközvetítők által kiszórt hitelek esetében a késedelmesen törlesztő ügyfelek aránya 2-3-szor nagyobb volt, mint amit a fiókokban adtak oda az ügyfeleknek.

Az egyre nagyobb hitelállományhoz a pénzt a külföldi anyabankok adták, ám ezt már nemcsak az osztrák, német, olasz emberek befektetéseiből, hanem más bankoktól felvett kölcsönökből szerezték. Azaz pár éves hiteleket alakítottak át 20-30 éves hitelekké. Ez a válság berobbanásakor különösen nagy gondot okozott, hiszen megdrágultak a bankközi piacon a hitelek, egyre nehezebben tudtak a 20-30 éves hitelek mögé pénzt tenni, azaz tudtak, de nagyon drágán.

2008 őszén a befektetők elfordultak Magyarországtól, a forint jelentősen gyengült. Ráadásul a svájci frank megerősödött, mert az USA és az EU megrendülését látó befektetők jobban bíztak az alpesi gazdaságban és valutájában. Viszont a magyarországi bankok közül egy mögött sem áll svájci anyabank, így az osztrák, olasz vagy a magyar tulajdonú bankoknak meg kellett venniük a devizát. Az ebből adódó árfolyamkockázatot viszont már a magyar ügyfeleknek kellett állniuk, a bankokra vonatkozó szabályozás ugyanis tiltja, hogy ilyen veszélyeket bevállaljanak.

Mégis ki a felelős?

„A piactól nem várható el, hogy szabályozza önmagát” – mondta a hvg.hu-nak Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. A szakember szerint amennyiben a bankok maguktól fogták volna vissza a devizahitelezést, betörtek volna a magyar piacra a jóval nagyobb kockázatot is bevállaló külföldi – így a korábban agresszívan hitelező spanyol – pénzintézetek. Mivel az uniós előírások szerint nem várható el, hogy a betelepülő bank leányvállalatot hozzon létre, a piaci rés megjelenése esetén fiókalapítással könnyen megoldható lett volna a betörés. Márpedig a fiókokra sokkal lazább hitelezési szabályok vonatkoznak, mint a leánybankokra.

A hvg.hu által megkeresett bankárok, közgazdászok szerint nem a bankoknak kellett volna visszafogniuk a hitelezés megfutását, de az emberektől sem várható el, hogy önmérsékletet gyakoroljanak, az állami intézményeknek, a Magyar Nemzeti Banknak és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kellett volna lépnie. Viszont szerintük még ezek az intézmények is kijátszhatók lettek volna, hatékonyan csakis a Pénzügyminisztérium tudott volna fellépni.

Ám néhány erőtlen kísérlettől eltekintve az egymást követő kormányok nem éltek a törvénykezdeményező jogukkal. Ahogy az ellenzéki pártok sem nyújtottak be ilyen célt szolgáló törvénytervezetet a parlamentnek.

(A cikkben szereplő adatok a Magyar Nemzeti Bank, a PSZÁF, az Államadósság Kezelő Központ és a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisaiból és statisztikáiból származnak.

hvg